Bevallom neked rögtön az elején, hogy anyaságom első két évében nem voltam a helyzet magaslatán …… és igazából sosem akartam gyerket. Most már semmiert nem addnám ezt az élményt minden nehézségével és örömével. Az is igaz, hogy legnagyobb személyiség-fejlődést a fiam álltal éltem meg.

Azt hittem, a családon belüli minták alapján, hogy az anyaság minden területe automatikus, ösztönös. Láttam édesanyámat amikor kislány voltam, és láttam rokonokat, ismerősöket hogy mindent egyedül odottak meg, látszolag könnyedén.
Nem kértek segítéget és nem panaszkodtak, mégis megfeleltek az elvárásoknak. Azt hittem hogy ez a normalis, mert ez volt a fejembe “beprogramozva”.
Amikor a fiam született még nem volt Facebook és az interneten sem lehetett sok informáciot találni.
Most már tudom, miután sok anyukával dolgoztam, hogy a bűntudat, a “nem vagyok elég jo” vagy “elrontom a gyerekem” gondolatok szinte minden anya fejében ott vannak. 
Én is szenvedtem a bűntudattól és szenvedést okoztam mindenkinek körülöttem, a gyermekemet is beleértve. 2 évbe tellett, mire rászántam magam a változásra.

Elkezdtem olvasni egyik könyvet a másik után, előadásokat hallgattam és hangos könyveket. De mindezek ellenére, úgy éreztem, hogy mindig valami hiányzik. Az összes nevelési módszert tanulmányoztam, ismertem a technikákat, de amikor szükségem volt rá, hogy használjam őket, akkor nem jutott eszembe, melyik a jó, a megfelelő.

 

Az igazi változás akkor történt, amikor rájöttem, hogy ez a bennem levő blokkoló “programok” miatt van. A hitemnek kellett változnia magamról, az anyaságról, a mindennapi eseményekről.
Ez olyan, mint mikor valaki fogyni akar. A legtöbben tudjuk mit kell tenni, mit kell enni, tele van az internet jobbnál-jobb információval és mégsem sikerül, vagy az eredmény nem tartós. Miert? Azért, amit hisz arról – korábbi tapasztalatok alapján -, hogy mennyit képes fogyni, hogy mennyire nehéz fogyni, és nehéz az eredményt megtartani, lemondással jár stb.

Az első 45 perces coaching ingyenes

Elkezdtem tudatosan változtatni az “alap programot”, a hitemet az anyaságról, magamról. És még sokminden másról, mert minden amit hiszünk, egy nagy gordiuszi csomóként van jelen összetekeredve a tudatalattinkban.
A változás nem volt gyors, ami bevallom idegesitett. Mert alapjában véve türelmetlen típus vagyok és úgy éreztem, kifutok az időből mert a gyermekem közben nőtt es fejlődött eszméletlen gyorsasággal (mint minden gyerkőc). De nem adtam fel.
Az eredmény most látszik igazán, miután a fiam elmúlt 11 éves es kezd önállósodni, kamaszodni.
Most látom, mennyire nyugodt, nyitott, összeszedett és tudatos. Tökéletes? Egyáltalán nem.
És egy percig se gondold, hogy én tökéletes anya lennék.
Meg most is van hogy kiakadok, ideges leszek, kiabálok és fenyegetek. Van még mit tanulnom. A tökéletesség soha nem a végcél. A cél az, hogy kicsit jobbá tegyük önmagunkat, az életünket, a közvetlen környezetünket és ezálltal a Világot. 
Minden amit tanítok kipróbáltam.
Az elmúlt 9 évben több mint 4000 órát töltöttem tanulással, könyvekből, előadásokból, a legjobb tanároktól angolul és magyarul. Olyan témakörökben mint pszichológia, ezotéria, teológia, szociológia, coaching, személyiség fejlődés.
Coaching diplomámat a világhíres Anthony Robbins iskolájában szereztem 2015-ben.

Pin It on Pinterest